Bemutatkozás

Rehling Rudolf

1944-ben születtem Kaposváron. Iskoláimat a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában, majd a Táncsics Mihály Gimnáziumban végeztem.

Érettségi után a Posta Helyközi Távbeszélő Igazgatóságán híradástechnikai műszerész szakmát szereztem. Már az itt töltött idő alatt éreztem magamban valami alkotás utáni vágyat. A munkám mérésekből és különböző hibaelhárításokból állt, melynek nem volt kézzel fogható látszata. Anyai nagyapám ún. ”ezermester” volt, akitől már fiatalon sokat láttam és tanultam. Talán örököltem is bizonyos képességeket, hogy a ház körül ne kelljen minden apróságért iparos után szaladgálni.

Ebben az időben Gábor öcsém, a Somogy Megyei Nyomdánál dolgozott fiatal könyvkötő segédként, hogy a szakma fortélyait elsajátíthassa, gyakran elment munkaidő után akkori mesteréhez, Kádár Ferenchez, akinek egy kis műhelye volt. Egy alkalommal elmentem megnézni, hogyan kötik a könyveket.

Annyira megtetszett, amint lehetőség nyílt rá, sikerült leszerződnöm könyvkötő tanulónak. Így én is gyakori vendég voltam a kis műhelyben, és egyre gyakrabban értek sikerélmények. A sikeres vizsga után mind jobban megszerettem ezt a szakmát. Mesterünk bíztatására jelentkeztünk mestervizsgára, amelyet 1972-ben Budapesten öcsémmel sikeresen elvégeztünk. 

A nagy nyomdákban már évtizedek óta gépeken, gépsorokon kötik a könyveket. Nekem még szerencsém volt, hogy ennek a szép szakmának a hagyományos kézi könyvkötését tanulhattam. Jelenleg egyéni vállalkozóként saját műhelyemben kamatoztatom a tudásom, amit közel 50 év szakmai gyakorlattal szereztem meg. A könyvkötést nem érzem tehernek, szeretem és szívesen csinálom. Ezért is jóleső érzés számomra, ha látom, hogy munkámmal örömet szerezhetek másoknak.